Támogatja a gyomor nyálkahártyájának egészségét. Hozzájárul az emésztőrendszer megfelelő működéséhez.
GYÓGYNÖVÉNYEK
A szennafajokat nemcsak gyógynövényként hasznosítják, hanem dekorációs céllal, dísznövényként is ültetik.
A népgyógyászatban elsősorban vizelethajtóként, gyulladáscsökkentőként és görcsoldóként alkalmazzák alsó hugyúti fertőzések és vesekövesség esetén.
Az articsóka levelét vércukorszint-csökkentőként, epehajtóként, vizelethajtóként használják.
Fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, sebfertőtlenítő, vérzéscsillapító, vértisztító, méregtelenítő, hámképző, idegerősítő, emésztésjavító, nyugtató, szövetösszehúzó.
A tudományosan jól alátámasztott alkalmazási területein túl a barátcserje termését a népgyógyászatban jóindulatú prosztata megnagyobbodás kezelésére, szexuális vágy csökkentésére, reumatoid artritiszre (sokízületi gyulladásra), megfázásra, migrénre és álmatlanságra is használják.
Az növényt már az ókori Görögországban is ismerték, bogyójából vörös festéket készítették és szambix-nak nevezték.
A bojtorján szavunk az ótörök baldrian szóra vezethető vissza, valószínűleg még a honfoglalás előtt vettük át.
Valószínűleg a vízi menta (M. aquatica) és a zöld menta (M. spicata) kereszteződéséből jött létre, mintegy 250 éve.
A legenda szerint a trójai háborúban Achillesz egy katonatársa sebének vérzését a cickafarkfű páfrányszerű leveleivel állította el.
A csalán levelét a népgyógyászatban régóta és széles körűen alkalmazzák roboráló hatása miatt.
Magyarországon a római kor óta biztosan ültetik, de a magyarok valószínűleg már korábban is találkoztak vele.
A kasvirág fajokat az észak-amerikai indiánok már régóta használták különféle fertőzéses betegségek kezelésére.
Az egynyári ürmöt lázcsillapítóként használták több mint 2000 évvel ezelőtt a hagyományos kínai orvosok.
Nevében a gyöngy szó a termésére utal, amelynek alakja és színe az igazgyöngyére emlékeztet.
A 20. század elején rendkívül népszerű alkoholos ital volt az abszint, amelynek ízesítésére fehér ürmöt használtak.
A fűzfakéreg gyulladáscsökkentő, lázcsillapító hatását évszázadok óta alkalmazzák a népgyógyászatban.
A kínai orvoslás szerint a gyógygombák közül a pecsétviaszgomba rendelkezik a legtöbb gyógyhatással.
Már a középkorban adtak ki olyan kínai orvosi könyvet, amelyben a páfrányfenyőt az „agy jótevőjének” nevezik.
Mind a magyar, mind a latin neve Jézus szenvedéstörténetét (passióját) állítja párhuzamba a virág megjelenésével.
Az izlandi zuzmó a 18 század végén az egyik leggyakrabban alkalmazott gyógynövény volt.
Magyar neve feltehetően a kampószerűen meghajolva csüngő, kankó (kampó, horog) alakú virágaira utal.
Nevét a fűzfához hasonló leveleiről kapta. Egyes helyeken ezért fűzlevelű fűnek is nevezik.
Éretten fekete termését egykoron festésre is használták, emiatt festőkökénynek is hívták.
Gyakran találkozhatunk vele réteken, legelőkön, füves helyeken, utak mentén, árkokban.
Neve a „mosni” jelentésű latin lavare igéből ered. A névadás azzal magyarázható, hogy a növényt a mosdóvíz és a ruhák illatosítására használták.
Az őslakos indiánok több ezer éve ismerik a „perui ginzeng” energetizáló hatását. Mára elterjedt szinte az egész világon, úgy is, mint kedvelt afrodiziákum és termékenységfokozó.
A madárkeserűfű a növény nevének újkori alakja, régebben porcsinfűnek vagy porcsin-keserűfűnek hívták.
A maté levele Dél-Amerikában népszerű teaalapanyag. Eredetileg főként a guaraní népcsoport tagjai fogyasztották, de használatát átvették az Európából érkező hódítók.
A máriatövis emésztéstámogató hatása összefügg azzal, hogy hatóanyagai fokozzák az epefolyadék kiválasztását, amely jótékonyan hat az emésztés minőségére.
Jellegzetes fokhagymaillata miatt több mint ezer éve fogyasztják salátaként, ételek fűszerezésére.
A orvosi medveszőlő gyógyászati alkalmazására már a 13. századtól származó bizonyítékok is vannak, azonban széles körben csak a 18. században kezdték el alkalmazni.
A mezei katángot már az ókori egyiptomiak termesztették pótkávénak, zöldségként (leveleiből saláta készíthető), és gyógynövényként is.
Magyar neve a súrol igéből származik, ugyanis magas kovasavtartalma miatt alkalmas edények súrolására, innen kapta népies, kannamosófű nevét is.
Már az ókorban is számos hiedelem tartozott az olajfához. A béke, a nyugalom és az örök élet szimbóluma volt.
Virágzása rendszerint egybe esik az év leghosszabb napjával. Ezért sok helyen Szent János füvének is nevezik.
A középkori alkimisták úgy hitték, hogy a levélről összegyűjtött vízcseppek segítségével létre tudják hozni a bölcsek kövét. Erre utal a növény tudományos neve is: Alchemilla
A népgyógyászatban májpanaszok, száraz köhögés, hasmenés, gyomorpanaszok, irritábilis bél szindróma (IBS), cukorbetegség, tuberkulózis esetén alkalmazzák.
Már az ókorban is ismerték hajszálereket tágító hatását, amelyet a vesékben is kifejt. Így növeli a vizeletkiválsztást, amely segíti a vese- és hólyagkő megelőzését vagy távozását a szervezetből.
A tudományos neve (Taraxacum) már az ókorban is használatban volt, első írásos említése Avicennától származik.
Már évezredekkel ezelőtt megfigyelték, hogy a rozmaringgal letakart hús sokkal tovább eláll. Ma már tudjuk, hogy ez antibakteriális hatásának köszönhető.
Az orbáncfű az ókor óta alkalmazott gyógynövény, amit a középkorban gonosz szellemek és rontások elűzésére is használtak.
Nevét jellegzetes alakú terméséről kapta, amelyeken csáklya, illetve karomszerű kinövések vannak.
A növény tudományos neve Tanacetum parthenium, amelynek második tagja görögül „szűzek”-et jelent.
Először Szibériában használták a teljesítmény és az életminőség javítására, később a Szovjetunióban kiterjedt kutatásokat végeztek adaptogén hatásával kapcsolatban, amely a valódi ginszenghez hasonló.
A népgyógyászatban a vénás keringés javításán túl érelmeszesedésre, felállás után jelentkező szédülés, aranyér, epekő, premenstruációs szindróma kezelésére használják.
Eredetileg Ázsiában őshonos, de a középkorban már biztosan használták az európiai gyógyászatban is: kolostorkertekben termesztették.
Tudományos neve (Gentiana) az utolsó illír király, a ie. 180-168. között uralkodó Genthios nevét őrzi.
Magyar és latin nevében is szerepel a tej szó. Az középkorban ugyanis tejoltásra használták, mivel a benne lévő enzimek kicsapják a tejet.
Leveleinek főzetét az ázsiai népi gyógyászatban pszichés eredetű és emésztési panaszok, valamint légúti megbetegedések kezelésére, továbbá ízületi panaszok enyhítésére használták.
Valamennyi útifűfaj nagy mennyiségben tartalmaz vízben oldódó nyálkaanyagokat, így a hazánkban vadon növő lándzsás és nagy útifű is.
Terápiás felhasználása az ókori görög és római időkig nyúlik vissza, már akkor is a jelenlegi célokra használták.
Évezredek óta használják gyógyításra, erre utal korábban használt szentfű neve is, amely a latin herba sacra tükörfordítása.
Az orvosi zilízt (fehér mályvát) az európai gyógyászatban több mint 2000 éve eredményesen alkalmazzák.
A teacserje ősi kultúrnövény, első írásos említése hazánkban Bethlen Kata nevéhez fűződik, 1702-ből.
A zsálya szavunk latin eredetű, a salvus-ból származik, ami egészségest jelent és a növény gyógyhatására utal.
